Így év elején arra gondoltam, hogy összeszedtem a könyveket, amiken tavaly dolgoztam szerkesztőként, korrektorként. 2024 számomra az újrakezdés éve volt, fölmondtam a munkahelyemen, és visszatértem az eredeti szakmámhoz. Csak a nyáron kezdtem el igazából a munkát, de így is elég sok minden belefért ebbe a pár hónapba.

A fotózáson – egyéb elfoglaltságaik miatt – sajnos nem tudott minden könyv részt venni, sőt olyan is van, ami még meg sem jelent.

A műfajokat tekintve most is elég vegyes a felhozatal, volt történelmi, szakmai, japán – azt hiszem, ezt is egy külön műfajnak tekinthetjük –, romantikus, krimi…

Szívemhez legközelebb a női életrajzi könyvek álltak, különös Peggy Guggenheim, aki nagyon inspiráló volt a maga őrült különcségével, kifogyhatatlan lelkesedésével és a képességével, hogy folyamatosan meg tudott újulni. És nem tagadom, érzetem némi lelki közösséget is vele, ahogy makacsul mindig a saját útját akarta járni, még ha értetlen pillantások is kísérték, a nehézségek, kudarcok pedig csak megerősítették.

Nagyon szerettem a gyönyörű Audrey-könyvet is: a csodálatos képekkel és Audrey Hepburn magával ragadó személyiségével, időtlen stílusával.

Az év meglepetésének pedig mindenképp a fantasy könyveket mondanám. Korábban nem nagyon olvastam fantasyt, de most belopta magát a szívembe ez a műfaj is. Jó volt ezekben az izgalmas, gondosan felépített világokban, sárkányok, tündék és félistenek között kalandozni.

És akkor jöjjön a teljes lista időrendi sorrendben:

  • Elise Kova: Alku a Tündekirállyal (Kossuth Kiadó, korrektúra)
  • Kavagucsi Tosikadzu: Történetek a kávézóból (Kossuth Kiadó, korrektúra)
  • Pogátsa Zoltán: Digitális kapitalizmus (Kossuth Kiadó, korrektúra)
  • A. R. Torre: A végső titkok (Kossuth Kiadó, korrektúra)
  • Lyssa Kay Adams: The Romance Book Club – Romantikus pasik könyvklubja (Kossuth Kiadó, korrektúra)
  • B. K. Borison: Mixed signals – Megkavarva (Kossuth Kiadó, korrektúra)
  • Sophie Villard: Peggy Guggenheim és a boldogság álma (Kossuth Kiadó, szerkesztés)
  • Chiara Pasqualetti Johnson: Audrey Hepburn – Élet, szenvedély, stílus (Kossuth Kiadó, szerkesztés)
  • Dan Jones: A tél farkasai (Kossuth Kiadó, korrektúra)
  • Susanne Lieder: Agatha Christie – A rejtélyek nagyasszonya (Kossuth Kiadó, korrektúra)
  • Kavagucsi Tosikadzu: Mielőtt elbúcsúzunk (Kossuth Kiadó, korrektúra)
  • Kavakami Hiromi: Különös időjárás Tokióban (Kossuth Kiadó, korrektúra)
  • Pippa Grant: A legrosszabb esküvői randi (Kossuth Kiadó, korrektúra)
  • Penn Cole: Az Örökláng szikrája (Ventus Kiadó, szerkesztés)

2024 szuper év volt minden szempontból, lássuk, mit tartogat 2025!